Naivan hittem az emberi jóságban, de manapság mi ezt hívjuk csodának. Csodák márpedig csak a mesékben vannak. Nem visznek el Angliába. Így este 20kor kaptam egy sms-t eg egyébként egész napos hajsza után, hogy bocs, de sok repülő járatot lemondtak, így teljes áron vinnénk csak el, megértésed köszönjük. Persze. Teljes áron szorulna még egy hely de így, már túl nagy vagy az üléshez. A legrosszabb, hogy Hétfőn azt mondta 100%, hogy elvisznek, most meg már csak 30 000-ért. Pedig ha akkor azt mondja nem, akkor ma reggel még lett volna aki elhoz. Ezért hívtam fel. Nem azért nem megyek repülővel, mert nem akarok 2 és fél óra alatt oda érni egy légkondis felhő panorámás kilátással, hanem, mert ez lett volna a lényeg, hogy pár napon belül olcsón kijussak. Jövőhét szerdán lenne aki elvisz, de onnan már nem tudnék haza utat. Így nem tudok elmenni a Márk búcsúbulijára, a superman premierjére, szombat reggel nem tudok kettesbe lenni Bencével, nem tudom neki megmutatni a meglepit, hiába pakoltam be és csináltam szendvicseket. És hiába csináltam még annyi mindent amit nincs kedvem sorolni. Jelenleg kiábrándultam az emberiségből.
Elképesztő, hogy mennyivel fontosabb a pénz, mint az erkölcsi tartás, kedvesség, öröm. Nem bírom elhinni. Nem akarom inkább..
Pénz..pénz pénz pénz.. Ettől vagy ember??!
Kész, elég volt a semmit tevésből. Visszamegyek egy hétre Londonba. Jó, nem semmit tevés, mert bulizgatok, családdal vagyok, de szerelem nélkül olyan az élet, mintha értelmetlenül lapozgatnál egy unalmas könyvet, vagy egy kötelező olvasmányt. Mielőtt haza jöttem, közelebb kerültünk egymáshoz Bencével (korábban írtam h a Márk barátja). Egyenlőre nincs semmi komoly, de ez még változhat. :) Két napja találtam ki, hogy valahogy minimál pénzből ki kell jussak, mert húszezer forintom repjegyre most nincs, de nem bírok ki még három hetet így, hogy egyébként lenne időm akárhová hosszab távra utazni. Elsőre a bicaj jutott eszembe. Felnyitottam a laptopom és nézegetni kezdem útvonal tervezőket bicajjal, sajnos csak Magyarországon belülig találtam. Másnap eszembe jutott, az Oszkar.hu telekocsis oldal. Beírtam az útvonalat, majd kidobott az elkövetkezendp két hétre hat utat. írtam mind a hatnak. Ezt a levelet:
-Szia/Jó napot! 19 éves lány vagyok, Londonba utaznék. A pénzről szeretnék beszélni. Kint él a barátom és meglátogatnám, de nem dolgozom és a szüleim se tudnak most támogatni, úgyhogy nagyon csekély összeggel tudnék beszállni a dologba, de remek társaság vagyok és max egy hátizsákot vinnék magammal. Szóval ha amúgy is mész csak jól járhatsz velem! Vissza is jönnék, pár napra rá, hogy kimegyek, max egy hét. Én 5000Ft/úttal tudnék beszállni :/ Több mint a semmi. Ha meg épp nem társaságra vágysz viszek egy könyvet és végig csendben leszek. Nekem sokat segítenél, mert bicajjal nem találtam útvonaltervet és talán másfél hétbe is beletelne, és már nagyon szeretném őt látni. Köszönöm,Viki
Erre a levélre mindegyikük válaszolt, ebből 3-an azt mondták elvinnének, itt van egyik például:
Szia, hát ezen jót mosolyogtam :)
Annyit kell tudnod hogy en 19.en jövök Vissza Londonba, mivel itt elek mar egy ideje szóval kihozni ki tudlak, mar csak azért is mert ilyen levelet meg nem írtak és társaságnak biztos jó leszel, de a vissza utadat megkell valakivel oldjad mert en legközelebb augusztus végén megyek haza...
Szóval ha ez így jó akkor johetsz :)
A másik a számom kérte el, végül vele megyek, mert ő volt az első aki rámondta az igent. Visszafelé meg két lehetőségem van, azt mondták ha lesz még hely a kocsiban (és valszeg lesz, mert Londonból Budapestre annyian nem mennek, inkább kifelé nagy a forgalom.) akkor elvisznek és majd kint beszélünk pontosítva. Sokan félnek a bizonytalanságtól, de mi a legrosszabb ami történhet velem? Kint ragadok még egy hétre, pár napra, de nincs olyan, hogy ne lehetne haza jönni. Izgatottan várom már :)
Most a ’E L James A szürke ötven árnyalata’- című könyvet olvasom, amiben egy 21 éves lányt szexrabszolgájává próbál tenni, egy gazdag, vonzó 26 körüli férfi. Először nem tetszett a könyv, mert nagyon nyers erotikus jelenetek vannak benne, amitől egyszerűen zavarba jöttem. 524oldal, ebből most tartok a 400.nál, és most értem el arra a pontra, hogy már nem jövök zavarba a leplezetlen jelenetektől és kezdem értékelni a sztoriját és a lelki változásokat benne. Örülök, hogy nem adtam fel. Általában ha már eljutok egy könyv feléig, onnan vagy magától lesz jobb a könyv, mert az író is belelendül, vagy már a „csak azért is!” elven végig olvasom.
Furcsa párhuzam lesz, de ugyanígy érzek a webcamozással is. Régen mindig csak akkor kapcsoltam be valakinek, ha már szépen fevoltam öltözve, a hajam megcsináltam, sminkem, előtte leellenőriztem, hogy hogy mutatok a kamon, végül beállítottam a fényeket is. Eleinte most se volt másképp, de ahogy egyre többet beszélek skypon, a multinacionális barátaimmal, ha nekem nincs bekapcsolva nekik sincs, de nekem fontos h lássam kivel beszélek, úgyhogy kénytelen vagyok bekapcsolni. Mostmár nem jövök zavarba tőle, ha ébredés után, kócos fejjel, kondi után kapcsoltatják be velem., mert tádáá, ők is emberek és nem a modell arcod akarják látni, csak téged. Sok dolog amit elutasítunk, azt csak az agyunk mondatja velünk, hogy rossz, pedig ha ezt ki tudnánk kapcsolni, kevésbé lennénk frusztráltak a mindennapokban. Tapasztalni kell, mielőtt ítélkezünk. Ezért kell végig olvasni egy könyvet és aztán azt mondani, hogy ez nem tetszett.
Hiányzik London. Sőt, nem London hiányzik, hanem az az élet, amit ott már kialakítottam. Egyedül akarok felelni magamért. Nehéz vissza szokni újra egy nagy közös életbe. Hatan lakunk egy házban és most újra a gyerek státuszba kerültem. Jobban éreztem magam míg az én életritmusomra kellett csak figyelnem. Persze kint is többen éltünk, de ott hozzám hasonló korúakkal, szokásúakkal. Meg hiányik, hogy legyen szobatársam, ha megyek valahova tudjam, hogy itthon valaki vár és fordítva is, ha elmegy a szobatársam jó érzés, hogy tudom, este hazajön. Akkor erősebben érzed, hogy számítasz valakinek. Mert várnak. Meg hiányoznak a kinti bulik, a kinti sörök, pubok, boltok. Itt már a boltig se lehet anélkül kimenni, hogy ne hallanál minimum 3 embert panaszkodni akármiről. Nem akarom ezt hallgatni, Magyaroszág szedd össze magad! Egyébként elég drága itt minden. Azt hittem a kaja jóval drágább kint, de szinte ugyanolyan áron van, sőt van ami itt drágább. Londoni parkokban akarok sétálni, metrózni. Budapest is szép, de itteni pénzzel egy felnőtbérlet szörnyen drága. 16000 lenne nekem buszostúl egy hónapra,meg olyan lassú a közlekedés, ha azt nézem, Pest megye akkora, mint London és én elég közel lakom a Bp határához, szóval, olyan mintha Lononban maximum a 3-as zónában laknék, de onnan egy óra alatt mindenhova eljutok. Innen úgy 2órát számolok a központig.
Nem szeretek vezető lenni. Társaságokban is próbálok kibújni a középpontból, szeretem ha csak sodródom az árral, mint a halak.
Ez mondjuk igaz a horoszkópom jellemzéséből. Halak vagyok. Az ilyen napi meg heti bontások persze alaptalanok, mindig olyat írnak ami bárkire rámondható,
A jellemzések elég igazak. Kiváncsi vagyok, ki találja ki őket, és mi alapján? Beszélget sok ugyanolyan horoszkópú emberrel és keresi bennük a közöset?
Kint egyszer beszélgettem egy 8 éves kislánnyal. Gyönyörű kiejtése volt és a lány is szép volt. Szülinapjára a nagymamája vett neki egy kis gyémánt alakú mini parfümöt, 1500forint volt, tőlem meg kapott illatmintát. Vele beszélgettünk arról, hogy ő vízöntő. Talán ő volt az az angol akivel a legtöbbet beszéltem valaha.
Érdekes. de vagy 15-20 percig egyfolytában beszéltünk, míg a nagymamája gyógyszereket vett, sorban állt meg nézelődött. Minden szavát értettem és ő is nekem.
Nem is csodálkozott rá, hogy máshogy ejtem a szavakat. Mert nekem magyar akcentusom anyira nincs, de azt biztos hallani anyanyelvi füllel, hogy én nem angol vagyok.
Erről még két dolog jutott eszembe, egyik, hogy mesélte, egy szintén kinti magyar barátom, Gergő, hogy az első munka felvételijén az volt az interjú,
hogy 6 éves kisgyerekekkel kellett beszéljen és ha megértették egymást, övé a munka. Sajnos szegény egy szót sem tudott, úgyhogy nem jött össze neki.
A másik meg, hogy volt egy magyar vevőm, akivel magyarul beszéltünk és egyszercsak odajött egy kis vöröses barna hajú lány,hogy
-Szia te magyar vagy?
-Szia igen. Hátte kivel vagy itt?
Erre már nem válaszolt, majd odament az apukájához és kicsivel késöbb, jöttek, és apuka köszönt nagy mosollyal, kiderült, hogy a kislány nem tud magyarul,
Spanyolországban élnek, az apuka régen valami nagyon vidéki kis magyar faluban lakott, és olyan furán beszélt, nem tudtam eldönteni,
hogy a tájszólástól vagy a spanyol akcentustól olyan furcsa, de szerintem mindketőtől. A kislány nagyon kedves volt, suttogott valamit az apjának,
elmentek, majd visszajött a boltba és azt mondta: nádzson szép á hajad! Később újra találkoztam velük és az apa megkért,hogy ha van egy kis időm heti
kétszer átmehetnék hozzájuk és taníthatnám a lányt beszélni, mert neki nem olyan szép a magyarja és nem is emlékszik már minden szóra, eléggé koncentrált
mikor velem beszélt, de hallottam a nejével spanyolul beszélni és olyan folyékonyan ment, mintha oda született volna. Nem emlékszem mit mondott, hány évet élt ott,
de a kislány 10 éves volt, akkor előtte megismerkedett a nővel, az plusz 2 év mondjuk, plusz hogy tudjon vele beszélni előtte is 2évet számolva megtanult spanyolul,
így kb tizennégy éve él Spanyolországban minimum. Sajnos nem lett semmi a dologból, pedig én nagyon belelkesedtem, mikor nővérem kijött látogatóba, hozattam vele
képes könyveket, még akár ingyen is foglalkoztam volna vele, mert szépnek és izgalmasnak találtam, és nagyon kedvesek voltak. Megadtam a számom de nem hívtak fel
és később már nem is láttam őket.
Ma bementem Pestre. Elsődleges célomként azért, hogy végre rendesen haladjak a könyvvel, amit olvasok. (Emily bronte-Üvöltő szelek) Mert ha itthon vagyok, és leülök valahova, ezernyi más dolog vonja el a figyelmem. De utazás közben, valahogy tökéletesen tudok koncentrálni. Jó érzés, hogy nem vagyok egyedül, de közben mégis magamban vagyok. Ha meg itthon olvasok, akkor szimplán egyedül vagyok magamban. De ez sok minden mással is így van. Ha társaságban tanulsz az is hatékonyabb, ha konditeremben edzel és nem otthon az is ad egy löketet, ha többen táncolnak te is szívesebben kezded el. Szóval nem is fontos, hogy együtt csináljátok amit csináltok, csak legyenek körülötted emberek. Hazafelé vonattal jöttem és mielőtt leszálltam volna, egy részeges hajléktalannak tűnő férfi aki most elég józannak tűnt, megkérdezte, hogy:
-Elnézést hölgyem, nem tudja merre van a 'toálett'?
Először megdöbbenten álltam vagy két másodpercig, mire megszólaltam és mutattam merre van, végül leszálltam és oda köszöntünk egymásnak, hogy Viszlát! Ő volt a legudvariasabb velem, amióta itthon vagyok. Mosolygott is közben és nem is értem mért nem minden ember ilyen. Valószínűleg azért kérdezte egyébként, mert bliccel, mert mondott valamit ehhez kapcsolódóan, de az most másodlagos. Sokkal könnyedebb és természetesebb beszélgetés volt ez kettőnk között, mint pl az ami a legnépszerűbb mostanában,
1.ha idősebb nálam, akkor az a: Kezit csókolom fiatal asszony, üljön le kérem, közben a mosoly amiben a szem megvető pillantásokat tesz, és láthatóan tarja azt a két lépés távolságot kettőnk között, de amit eljátszik, az kedves és udvarias, de egyértelműen csak felvett szerep.
2.A már régóta ismerlek, letegezlek ugyancsak ultra barátságos stílus, de a végén mindig elmarad a valós érdeklődés, azaz telefonszám csere, vagy hogy hosszabb cseverészés alakuljon ki a dologból, ugyanúgy ez is csak egy felvett szerep.
Olyan frusztráltak vagyunk, ha idegenekkel találkozunk, úgy érezzük másnak kell lennünk, mint amilyen kedélyállapotban éppen vagyunk, mert ha nem azt látja, hogy barátságos vagyok akkor biztos gorombának tart, elvesztem az állásom, vagy azt hiszi vele van bajom. De ha nem így lenne akkor tényleg mindenki úgy menne ki a Boltból, hogy Láttad ezt a sopánkodó/bunkó nőt? Ide nem is jövök többet. Szóval ennek lehet, hogy így kell lennie, csak olyan soknak érzem. Legyen nyitott és barátságos az ember persze, de nem kell átesni a ló túlm felére, és már-már egy gúnyos ijesztő vigyorgó, de gyűlölködő kedves, de nem igazán barátságos szerepet felöltenünk, ami az energiánk nagy részét is biztos elnyeli. Csak lazán és pozitívan...
Rajeev egyébként tényleg megnősült. Nem sokat tudok a dologról, két hete történt, valószínűleg magával vitte Angliába. Vagy fogja, de csak egy évre, hisz le fog járni a vízuma. Aztán gyerekek meg minden. Durva. Pont erről beszélgettünk nővéremmel anapokban,hogy hányan szültek az elmúlt egy évben. 4 velem egy idős. Végül is sokunk anyja szült 19 éves korában, csak így furcsa, hogy akár én is lehetnék az.
Anyum esküvőjére készülünk. Holnap után lesz. Énekelek majd egy dalt, gitárral kísérve. Nem vagyok rá büszke, tiszta hangom van és türhetően gitározom, de nem mondanám kifejezetten nagyszerűnek.
Anyum külön megkért rá, úgyhogy nem mondok nemet.
Találkoztam már régi barátaimmal. Nem volt furcsa nekem. Azt mondják az igazi barátságok akármennyi idő megszakítás után is ott folytatódnak, ahol abba maradtak. Azért megváltoztunk. Nem éreztem magam túl jól. Annyira passzív mindenki és érzem, hogy az energiáik lehúznak. Sokszor jobban érzem magam egyedül, mint akárki mással. Ezt valahogy úgy képzelem el, hogy minden ember van egy energiaszinten. Tegyük fel én most +2-es vagyok. Találkozom két barátommal, egyikőjük -3-as, másik -1-es. Akkor egy idő után kiegyenlítődünk, és mindhárman -1-en leszünk. Szóval rosszabb lelkesedéssel megyek el, mint jöttem. Valahogy így éreztem magam a múltkor is. Több olyan ember kéne, akik pozitívan állnak. De itt Magyarországon túl sok a negatív. Rengeteg. Azt nem mondom, hogy kint mindenki repes a boldogságtól, de az átlag olyan +2 körül mozog. Itt meg olyan -3 körül.
Kintlétem alatt, nem találkoztam több, mint 100 igazi angollal. Ahol mégis össze lehetett velük futni azok a: külvárosi kocsmák, főleg este 6 előtt, dél körüli metrókon öltönyökben, csoportosan, foci stadionok közelében, meg egy Worcester nevű kisvárosban, Londontól úgy 4 órányira.
Időnként, mikor nem volt dolgom a gyógyszertárban, csak álltam és néztem az embereket. Elővettem egy kis papírt, felírtam rá, hogy Ázsiai, Afrikai, Európai és amint bejött valaki, írtam egy strigulát a nemzetiségéhez.
Ezt nem kellett megkérdezni, hisz egyértelmű. Amerikaiakat, meg betudtam annak, ahogy kinéznek, azaz ha fehér, európai, ha fekete, afrikai és ha sárgás vagy kínai akkor ázsiai. Szóval reggelente az európaiak voltak a legtöbben, ázsiaiak másodikak (nem sokkal lemaradva) és a harmadikak az afrikaiak.
Délután viszont mintha az európaiakat elnyelte volna a föld, elsők lettek az ázsiaiak, második helyen meg szinte ugyanannyival afrika és európa. Ez függhet attól is, hogy ki mennyire vesz gyógyszereket, parfümöket, háztartási gépeket, mert ugye mindhárom részleg megtalálható a gyógyszertárban.
Ha csak a parfüm részt nézem, biztos, hogy olyan 10:7:2 arányban lett volna ázsiai-afrikai-európai. Indiaiak mindennap jöttek, minimum 3-an, hogy esküvőre keresnek nászajándékot. Afrikaiakból sok volt a megszállott, akik már a 20.parfümüket vásárolják vagy várásoltatják a párjukkal.
Ahogy észrevettem az afrikai kapcsolatokban olyan mintha a nő lenne egy nőstény oroszlán, aki irányítja a férfit, de valahol a férfi is kikéri magának a dolgokat, morcosan és bunkón, de a főbb döntés a nő kezében van. Míg az ázsiaiaknál, főleg pakisztániakra, arabokra, bangladesiekre és indiaiakra gondolva,
egyértelműen a férfi a főnök, a nő meg vagy meg se szólalt, vagy támogatta ahogy a férfi dönt. Annak ellenére, hogy pl nászajándékként női parfüm választásánál a nő jobban értene a dologhoz.
Eltelt majdnem két hónap. Május elején, azaz két hét múlva haza látogatok. 4hónapra. Hiányzik a nyár, meg kicsit jól esne lazítani. Ahogy eggyre közeledik, egyre inkább azon gondolkodom, mit hagyok itt. Mikor kijöttem, otthagytam a barátom, a barátaim, a családom. Lényegében mindent. Most mit hagyok itt? Igazából nem érzem így. Vissza fogok jönni, az itteni barátaim végülis magyarok, szóval ha nem is most, de valamikor biztos találkozom még velük. Barátom nincs, Tomival nem tartott túl sokáig, mondhatjuk igaza volt.. Kölcsönös ugródeszkák voltunk egymásnak, és felnyitottam előtte London szemét, ő meg segített kilábalni a Rajeevos helyzetből. Jajj. A macskám hagyom itt. Igen, őt féltem. Meg azt, hogy egyedül éljek. Kicsit vissza csöppenek majd a gyerek szerepébe. Megint gondoskodnak majd rólam, nem nekem kell mindig főzni, nem leszek ennyit egyedül, és napi szinten beszélek majd a családommal. Kiváncsi vagyok mit vesznek majd észre, mennyit és miben változtam? Én látom saját magamon, hogy ez az egy év hogyan formált. Azt látom, hogy jól bánok a pénzzel. Meglepően. Bár én mindig is spórolós voltam. És az emberek? Hát egy jó nagy adag magabiztossági löketet kaptam. Eszméletlen nagyot. Szinte látható, hogy egy éve még kétségekkel beszéltem idegenekkel, idegen felnőtekkel, de most látom, hogy én is egy vagyok közülük, és szinte kinevetem magam a régi fusztrációim miatt. Nem úgy értem, hogy felnőtt vagyok. Még bőven nem akarok. És ez az a mentalitás amiben a legnagyobb, úgymond Pál fordulatot vettem. Eddig minnél gyorsabban felakartam nőni, családot akartam és izgultam, hogy sosem találom meg a "legtökéletesebb férjet". Most meg hirtelen megijeszt ez az egész és félek, hogy nem lesz elég időm mindarra, ami még előttem áll. Még utazgatni akarok, még vagy 10,000 embert megakarok ismerni, bulizni akarok, dolgozni, költözni, felakarom fedezni magam és a körülöttem lévő világot annyira, amennyire csak lehet. Ilyenkor mindig azért eszembe jut a biológia, mert lehet hogy idegennek hangzik, de az életcélom azért még mindig abban látom, hogy tökéletesen egészséges gyerekeket szüljek. Ez csak olyan belső gondolat. Ha ezt egy férfi olvassa, ez egyenesen ilyesztőnek hangozhat. De ha egy nő, akkor szerintem érteni fogja mi ez a furcsa hang, ami azt sugallja: Légy anya. Lehet ez még az állati világból maradt fent ösztönként. Szóval ilyenkor eszembe jut, hogy egy nő 19-25 éves korban a legtermékenyebb, akkor a legegészségesebb és akkor a legkisebb az esélye, bármiféle komplikációnak. Régen ezen izgultam, hogy ha húszon akárhány évesen családot szeretnék, akkor ideje lenne megtalálni azt akitől. De most erre gondolni. Idegennek látom. Nem akarok családot. Még jó sokáig. Kalandozó akarok lenni, világot látni, barátokat szerezni, kiteljesíteni a hobbijaimat, őszintén még az sem nagyon izgat, hogy mit fogok dolgozni. Én azon az elven vagyok, hogy nem azért élek, hogy dolgozzam, hanem azért dolgozom, hogy éljek. Ezenkívül nem izgat. Nincs meg bennem a feltörekvés vágy. Megelégszem egy normál munkával, normál fizetéssel. Tovább tanulásnak meg a mostani magyarországi politikai helyzetben, nem látom értelmét. Más országban életem végéig viszont nem akarok lakni. Egyetem meg végül is minden esetben fizetős. Lényegtelen, hogy most 19 évesen kezdem el, vagy mondjuk 30 évesen. Ha egyáltalán szükségem lesz rá. Mert a papír az papír. sok más munka van, amihez nem egyetem kell. És nem gondolom, hogy akinek diplomája van, bármivel is többet érne, mint akinek nem. Sok szakmát nem is tanítanak egyetemen. De ha mégis mennék, most már biztos, hogy állatorvos szeretnék lenni. De nem most. Most csak nyitva tartom a szemem, és elkezdem magamba szívni a világot. Csak még utolsó gondolatnak eszembe jutott, az, hogy angolul enyhe túlzással, de már folyékonyan beszélek, olyan hihetetlen érzés. Mintha eddig nyelvemből adódva megismerhettem volna 10 millió embert, mostmár megismerhetetek 100 milliókat. És a nyelv is megváltoztatott, de erről majd legközelebb.
Mintha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó napom a gyógyszertárban, magamon hagytam a blúzomat, vettem pár gyógyszert, majd mikor vége lett a munkának,
feljött a manager és mondta, hogy a főnök azt szeretné, ha bizonytalan ideig nem jönnék többet dolgozni. Nem akarja, hogy Rajeev és én együtt dolgozzunk.
Bár ő még pár napig a kórházban van, nem értem miért nem akar engem. Szerintem végleg megutált, mármint a főnök. Mindenki tudja, hogy Rajeev öngyilkossági kísérletként túlnyugtatózta magát és ez mind miattam történt. Nem érzem benne akkora hibásnak magam, legalábbis ebben a pillanatban, mert arról továbbra sem tehetek,
hogy nem akarok vele lenni, ebbe meg úgy tűnik nem akar belenyugodni és úgy döntött, nincs fontosabb számára mint én, ezért ha engem nem kap meg, hát meg kell halni.
Ez az irónia nem dühből szól, hanem abból, mennyire gyerekesnek tartom érte. Lehet az én reakcióm nem túl empátikus és átlagos, de ezzel pont nem azt érte el,nálam,
hogy jobban törődjek vele, hanem hogy ne akarjam többet látni. Persze segítettem neki. Najó, akkor elmesélem pontosan mi történt.
Egy ideje, konkrétan amióta barátom van, nem nagyon jövünk ki, mert ő továbbra is nyomul, én meg ezt ellenzem. Volt egy hét, mikor nem beszéltünk,
mondván időre van szüksége. Legyen. Letelt egy hét, és úgy jött oda mintha ezelőtt minden nap beszéltünk volna, annak ellenére, hogy rengeteget vitáztunk előtte.
Mondom bocsi, de nekem vanak érzéseim és ebből a helyzetből ugyanolyan jó barátságba lassan tudok csak át menni. Kiröhögött.
Pedig előtte azt mondta mi sosem voltunk barátok. Legalábbis a részéről, és soha nem is akar majd. Ez is az a "legyünk barátok" álnév volt.
Kizárt, hogy azok tudjunk lenni, mert ő többet érez, én meg pont csak annyit amennyi egy jó barátsághoz elég. Rosszul esett neki, hogy nem hívtam el a szülinapomra,
amit magyarokkal ünnepeltem, úgyhogy rávett, hogy tartsak neki is egy bulit. Végül belementem, meghívtam még másokat is és angolul beszéltünk az este.
Vége lett, megyünk haza, két magyar barátom velem tart (Márk és Bence) ők messze laknak meg még dumálnék velük, Rajnak meg ugyanaz a busz kell, tehát négyesben mentünk a 238-assal.
Leszállt ott, ahol mi is. Mondom neki, légyszives ne gyere, most a barátaimmal akarok lenni. Erre kiakadt, hogy mert ő nem a barátom?
Ő is ugyanúgy felakar jönni, mondom de én nem akarom. Ezen bepöccent, de ugyanúgy jött utánunk, nem lehetett lerázni, végül otthagytam,
srácok is nagynehezen bejöttek a házba, Raj meg hazament. Másnap jött a hívás a munkahelyemről, hogy Raj nincs bent, nem e tudok róla valamit?
Mondom nem. Pár óra múlva, megint jött a hívás, tudom e a lakcímét. Elkezdtem kicsit aggódni, elkértem a lakcímét a főbérlőtől, végül a srácokkal elmentünk oda, délután 4 óra körül. közben visszahívott a főbérlő, hogy hívta őt valaki, hogy elesett a földön és biztos drogozik. Mondom mivan? EZ MOST VICC? Gyorsan odaértünk, feküdt az ágyában, igazából aludt. Megnéztem nem e sértette meg magát, nem volt semmi külső baja, csak aludt. Felkeltettem, kómás volt, beszéltem vele,
Nagy nehezen kihúztam belőle, hogy nyugtatót vett be. Felhívtam anyumat megkérdezni mekkora dózis után veszélyes, mert nem túnt túl rosz állapotúnak,
csak álmosnak. Anyum mondta, 4 en túl már gyomormosás kell, ő elmondása szerint 16ot vett be, de nem találtuk meg a dobozt. Kihívtam a mentőket,
rengeteget kérdeztek és mind ezt angolul. Legalább megtanultam hogy van a túladagolás szó. Végig beszélt velem valaki amíg a mentők ki nem jöttek.
Pont olyan volt mint a filmekben, gondolom nehogy kétségbe essek. Ébren kellett tartanom őt, nem adni neki semmit, jól esett a végén búcsúzáskor mondta a diszpécser a telefonban, legyek magamra büszke, mert lehet hogy most megmentettem egy barátom életét. Végül kijöttek, majd bementem velük a kórházba.
Közben beszéltem telefonon munkatársaival és bejött egyikőjük, vele vagy egy órát vártunk az orvosra, de még mindig nem érkezett meg. Én már elég fáradt meg elkeseredett voltam,
főleg mikor kicsit magához tért és elkezdett röhögni rajtam meg beszólogatott. Igazából tényleg nemtudom mennyire játszott rá, vagy mennyire volt komoly a dolog.
a Pulzusa és légzése teljesen rendben volt, egyedül kómás volt nagyon. Aztán leléptem.
Ma bementem dolgozni. Ugye mi ugyanabban a gyógyszertárban dolgozunk,
így másnapra már mindenki azzal fogadott, hogy tényleg megakarta ölni magát miattad? Ezt olyan gúnyos mosollyal. Nemtudom ellenem vagy Rajeev hülyesége ellen szólt e,
de rosszul esett. Tehát kellemesen indult a napom, végül mint írtam, egy darabig nem kell mennem dolgozni. Beszéltem a barátaival, hogy ez azért nem volt szép,
hogy mindent kitálaltak mindenki elé, mondták hogy mivel vele vannak és nem mennek dolgozni amíg nem épül fel, ezért elkellett mondaniuk mindent a főnöknek.
Afrikaiaknál meg úgy tűnik nincs olyan, hogy magánszféra. Mondták a barátai, hogy visszakéne küldeni Indiába, mert ez nem jó környezet neki.
Másik megoldás meg ha munkahelyet váltanék. Nem is lenne nagyon ellenemre. Most lesz időm gondolkodni rajta, mi is legyen velem. Lehet most kéne spanyolba menni. Tominak őszintén nem tudom,hogy mondjam el, aggódni fog, mert még az ő munkahelye sem stabil.
Kitaláltuk, hogy minden hónap végén készítünk egy közös fotót. Eddig kettő van, első a 0.napon, a második meg 1 hónap után.
Várom már a második hónapot és nem, nem csak a kép miatt. Annyira szívesen fotóznék. Profi képeket, mindenről. De hogy lehet fényképezőt választani?
Ha már van elegendő pénzed egy minőségire, akkor jön a következő lépcső, hogy ha százezerrel többet szánnék rá akkor még professzionálisabb még komolyabb gépem lehetne és ez megy így tovább és tovább. Nem értek sajnos a gépekhez és ha már egyszer veszek, tényleg jót szeretnék.
Úgy tűnik ezzel a hobbimmal még halasztást kérek, mert más tervem is közeleg ami elég költséges. Elakarok költözni. Például Spanyolországba.
Mindig megakartam taulni spanyolul, iskolában is elvoltam keseredve, amiért csak olasz és francia közül dönthetek.
Bevallom akkor a barátaim miatt választottam az Olaszt. Mert oda sokkal 'cool'abb arcok mentek. Meg egyik nyelvhez sem volt semmi kötődésem.
Spanyolt akartam volna. Végülis jól jártak így, mert egy nyelvcsalád, így talán picit könnyebb lesz megértenem a logikáját.
Tehát ez az egyik okom amiért oda vágyom. A másik és egyben a legmérvadóbb pedig az időjárás. Nem tudjátok elképzelni, mennyire kezd elegem lenni a hidegből,
sötétből és esőből. Kellemes tényleg, de hosszú távon egyszerűen csak hiányzik a nap.. a meleg amit a fény ad, a bőr barnulása, a lélek épsége.
Nap nélkül megértem az angolokat mért olyan modorosak. Nincs meg az a közös vidámság, minden szimplán csak rendben van, azért a másik végletbe sem megy át a dolog, nem érzek depressziót, csak egy őrült nagy lyukat a lelkemben. Szükségem van a napra. Vízum nem kell, szóval mot nagyon Spanyolba vágyom.
Addig nem fogok elmenni míg itt lezártnak nem tekintem az ittlétet, amit egy nyelvvizsgával akarok lezárni. Meg persze hogy a kerek egy év meglegyen.
Most február van, 3 nap múlva leszek 19. Hát nem hihetetlen? Felnőtté válásom első évét egy idegen országban töltöm el?
Elvileg ilyenkor változik (komolyodik)legtöbbet az ember. Kiváncsi vagyok, hogy később, hogy fogok vissza gondolni erre az időszakra.
Nagyon gyorsan eltelt ez az idő. Vásárlással, tanulással, munkával, meg mostmár szerelemmel. Mi lesz ez után? Annyi mindenem van már most,
Még életem negyedén sem tartok. Nem növök fel túl korán? Lehetnék kicsit felelőtlenebb, őrültebb, meggondolatlanabb..
Említettem e már hogy mindig úgy gondoltam, nekem utaznom kell ahhoz, hogy megtaláljam az igazit? Angliában élek. Azt hittem itt az alkalom, esélyem sem lesz rálelnem életem párjára.
Csodák folytán, egyik általános iskolás társam, Tomi, kint él már 5 éve Worcesterben és mikor megtudta, hogy én is kijövök, felkeresett és kapva az alkalmon elmondta ,hogy már vagy 10 éve belém van zúgva. Lerövidítve a sztorit már együtt vagyunk egy hónapja.
Erre mi történik? Hirtelen kiköltözött egy olyan barátom is, akire legkevésbé számítottam volna, és imádom. Rengetegszer buliztunk és józanodtunk ki együtt,
Kb minden nyűgömet és vidámságom tudja, ténlyeg olyan srác aki amikor kellett ott volt nekem, amikor nem, akkor meg letudott kopni. Ma tudtam meg, hogy kijött egy hete Londonba. Eddig titkolta. El sem hiszem. Nem értem igazán, mi volt vele a célja, de hogy abszurdul hihetetlen ez az egész az biztos..
Na most kezd izgalmasnak tűnni a dolog. Tomi azt mondta azért vagyok vele, mert magányos vagyok. Őszintén, tényleg nincs egyenlőre senkim, akibe kapaszkodhatnék, és ha Magyarországon lennénk nem tudnám elképzelni ezt a kapcsolatot. Majd meglátjuk.
Három hét múlva jön Tomi. Addig végülis egyedül vagyok. Olvasgatom a könyveimet, alszom sokat, takarítom a szobám néha főzők és valahogy ezeken kívül nem sok mindent csinálok.
Nincs kedem. Pedig vannak terveim, nem is egy, de egyedül nem akarom egyiket sem csinálni. Úgyhogy február 16-áig eltöltöm ezt a három üres hetet.
Úgysem volt még ilyen. Sosem kellett várnom senkire.
De hogy valami újjat is mondjak, Rajeev egyiknap sürgős telefonban megtudta apjától, hogy meg kell házasodjon. a Jelölt kiválasztva, a dátum kitűzve, áprilisban Indiába kell mennie, hogy elvegye soha nem látott élete párját. Még megkérdezett párszor, hogy nem e gondoltam meg magam, nem e akarok éln hozzá menni. De én csak egyszer akarok életemben megházasodni és azt életem végéig. És én amúgyis a romantikus hősökben hiszek. Oké, hogy kultúra, de attólmég hogy az apja azt mondja házasodjon meg, ha tényleg annyira szeret amennyire mondja nem tudna belemenni a dologba. Bár én örülök ennek, meg nem is. Örülök mert talál valakit aki szeretni fogja, (mert szeretnie kell), gondoskodik róla és szerintem ennyi elég neki, hogy megszeressen valakit. Engem nem igazán szeretett, csak túl sok kedvező lehetőség jött velem. a Vízum Angliába, társaság, az emberek hirtelen jó véleménnyel és irigységgel tekintettek rá, sok új dolgot ismert meg általam, ételeket, szokásokat. Szóval szerintem ezek miatt érzi hogy "szeret". És hogy miért bánom, hogy megházasodik? Mert az azt jelenti, hogy április után ha egyáltlán vissza jön még egy évre, nem nagyon találkozhatunk, ha vissza se jön akkor meg végképp és ennyi volt minden. Nekem fontos barátom lett, és az esküvő miatt mindent elkell vágnunk, mert azz indiai nők nagyon féltékenyek és nem akarja veszélyeztetni a kapcsolatát. Azt mondta többet fog járni templomba, mert nem úgy alakul az élete ahogy szeretné és túl keveset imádkozik. Ezen volt egy aprócska vitánk, hogy pont ez az a hozzá állás amitől az emberek nem tesznek semmit, hanem ürügyként Istenre fogják és fohászkodva várják a változást, ahelyett, hogy összeszednék magukat és maguk tennénk érte. Erre a válasza az volt, ő hisz Istenben.
Izgatott vagyok. Anyum most Vasárnap fog jönni, én meg talán most eloször mióta Angliában vagyok egyedül vagyok itthon. Élvezem. Tudom szörnyen korán van,
de már izgatottan készülök a Valentin napra. Vettem kétféle üdvözlő kártyát, egyik az sima boyfriend-es, a másikon pedig két krumpli van akik átkarolják
egymást és egy egy retek van a fejükön. Nem tudok aludni. Vagy inkábbnem akarok. Így magányosan azért kicsit átgondoltam a dolgokat.
Most, hogy kértem egy szabadnapot, kicsit megbántam, mert egyedül a szabadnappal nem sok mindent tudok csinálni. Lehet, hogy elkezdem az ESOL-t.
Remélem eltudom. Nem akarom tovább értelmetlenül tölteni a szabadidőmet. Nagyon kis otthon ülős lettem. Ha nem lennék egyedül akkor még nem is bánnám. Tomi gyere már!
Raj tegnap elköltözött. Mostanában sokat veszekszünk és ideje volt, hogy beismerjük, ez már rajongás és nem szeretet. És hogy őszinte legyek.
Nem akarom, hogy korlátozva legyek. Egyik okom amiért kijöttem, az volt, hogy nem akarok senkihez sem tartozni. Úgy értve, hogy engedélyt kérni
ha akarok valamit csinálni, rosszul érezni magam, ha nem jól tettem. Kicsit szabad akarok lenni. Igen. Azthiszem ez jelenti a szabadságot.
Nem tartozni senkihez. Ez persze nem azért történik, mert bajom lenne akárkivel az életemben, a szüleim mindig engedékenyek voltak, a barátaim mindig megértők,
csak vágyom a függetlenségre. A másik ok, pedig, pont ellenem szól, de beleszerettem valakibe.
Raj ezt nem viseli el, én meg azt nem, hogy nem beszélhetek vele és találkozhatok, akkor, amikor szívem kívánja.
Még mindig tudom, hogy ez az eddigiekkel szemben szól, de lehet hogy megkérem, hogy költözzön ide. Egyedül akarok lenni, hogy azt tehessek amit akarok,
de nem akarok egyedül csinálni semmit.
Túl vagyok a karácsonyon. Kaptam egy szintetizátort, ami mondjuk egy nagyon szép ajándék, de nem szeretek zongorázni. Gitározni szeretnék. A Karácsonyt Worcesterben töltöttük, Tomival, a gyerekkori barátommal, akiről már írtam. Számomra csodálatos volt. A testvérei mind szuperkedvesek, viccesek. Raj nem érezte jól magát, mert kevés idot töltöttem vele és mert 40%ban magyarul beszéltünk. Amióta eljöttünk kicsit fasírt hangulat van köztünk, én meg folyton azon gondolkodom, hogy újra akarom látni őket.
Szerintem elzárkóztam a világtól ameddig kint vagyok. Itt úgy érzem, nincs sok esélyem megtalálni az igazit. Magyarokkal annyit nem találkozom, a többi ország jövevényeiben meg nem tudok megbízni. Mindenki gondolkodása teljesen más. Abszolút. És ez ilyesztő. Pl. most megismertem egy srácot a reptéren, és tagadhatatlanul flörtölt velem. És csak most látom, hogy van barátnője. Lengyel. Ha ezt velem tenné miközben járok vele, az egyszerúen nem fér bele. Mi az hogy más lányok számát kérje el a reptéren? Beszéljenek csak, az oké, nem vagyok egy szipirtyó, de ez már több volt mint "csak dumálunk mert van időnk." Sokat vagyok egyedül. Nagyon sokat. És ez a nincs barátom, de mégis van érzés is különös. Kikéne találnom mit kezdjek magammal. Olyan semmilyennek érzem ami most folyik körülöttem. Napi nehézségeim, felmászni azon a végeérhetetlennek látszó lépcsőn az állomáson, most jut eszembe, ténlyleg eszméletlenül hosszú. Mindig mikor oda érek, próbálom elterelni a gondolataimat, hogy gyorsabban teljen az idő. Szép a napomban, mikor sminkelek, mikor szebbnek érzem magam, de igazán nincs értelme szépítkeznem, de én mégis mindennap úgy állítom magam készre, hogy a nagy ő bármikor is lásson, tudja, hogy én vagyok az ő másik fele, akit meg kell hogy találjon. Jó talán ez nem a sminkeléstól függ ,de jó azt érezni, hogy tettem érte valamit. Vajon meddig maradok ebben a tétlenségben, mielött újra belevezetném magam egy kapcsolatba, ami elveszi a figyelmem addig, míg rám nem talál az a valaki?
Még csak 18 vagyok. Még 4 szer ennyi időm van. De vajon mikortól kell már együtt lenni azzal,
akivel életem végig együtt leszek? Honnantól számítjuk, hogy ennek már véglegesnek kell lennie.?
Ha 79 évesen találom meg és 80 évesen meghalok, akkor ez életem végéig számít? Vagy nem így számítjuk,
hanem pl, ha valakivel elötte 20 évet voltam, akkor ő az életem végéig tartó szerelmem?
Hazalátogattam, 5 napra, novemberben karácsonyozni. Most épp visszafelé úton a repülőn ülök. Este van.
A felhők egyszerre ilyesztőek és szépek. Zaj van és olyan a nyomás, hogy rettentő álmosnak érzem magam.
Nyerek egy órát ezzel a repüléssel, hisz Londonban egy órával korább élnek az emberek. Remélem majd leoltják a lámpákat, mert vakítóan világos van, mikor felszálltunk sötét volt, és mindent lehetett kint látni, bent meg hangulatos volt. Elvileg a cicám megvan őrülve, mióta elmentem, kiváncsi vagyok,
mit fog hozzám szólni. Jelenleg a macska az első amiért visszavágyom (tudom vicces), a második a legjobb barátom, Rajeev, és a harmadik, mert olyan izgatott vagyok, a reptéren megismertem egy Lengyel srácot, Lukasznak hívják, és elvileg ott lakik ahol én dolgozom, Szal megakarom ismerni. Legutóbbi reakciója az volt, hogy túl fiatal vagyok. én 18 ő 26.Talán.
Kiváncsi vagyok mit viszek haza. Kaptam pár ajándékot karácsonyra, és ugye csak a fa alatt bonthatom ki. Amit már csomagolásból tudok, hogy egy könyv, tea, meg valami ruha. (később mint kiderült egy táska volt)A többirol elképzelésem sincs. Le a lámpáát naa!! Jó volt ez az öt nap. Úgy érzem korán felnőttem. Vagy csak úgy csinálok egy kicsit.
A távolság tényleg közelebb hoz az emberekkel. Csak ne felejtsd el tartani a kapcsolatot velük. Nem olyan nehéz mint gondolnád.
Remélem azér ta közeljövőben valamelyik barátom, barátnőm vagy családtagom kijön. Akkor sokkal jobb lenne. Nem vagyok magányos, csak tényleg olyan mintha egy új életbe csöppentem volna. És én szerettem az előzőt, nem azért jöttem ki.
Szóval hiányoznak azok a dolgok, amiket már felépítettem.
Találkoztam egy gyerekkori barátommal. Kicsit felkavart, nem tudom miért, de mint a villámcsapás úgy érkezett ez az egész. Amióta elment, olyan érzés, mintha elvesztettem volna valamit. Mintha forralnának bellülről, ez a forróság ő volt. Az, hogy a közelemben tudhattam és, hogy hozzá érhettem. Most belül hideg vagyok. Elvesztettem a pezsgést. Bekísért a munkahelyemre, elköszöntünk, ölelés és puszi nélkül, mert egyszer mondtam neki, hogy nem szeretek búcsúzkodni, ezután tartva magát csak mondunk egy sziát, és már dolgoztam is. Rengetegszer néztem ki az ajtón, remélve, hogy ott fog állni, és azt mondja:
-Viki, ez egy vicc volt, itt maradok veled amíg csak szeretnéd. Itt leszek veled amíg le nem megy a nap es jön fel újra, míg ki nem tikkad a folyó és feltöltődik újra, míg kibírom mondani hogy, szeretlek, és még akkor is, mikor már nem.- De ez nem történt meg.
Szerintem több emberrel néztem szembe odakintről, mint a bentiekkel összesen.
Egyszerre nevettem magamban és sírtam. Kicsit mesevilágban élek. Nekünk még találkoznunk kell.
Itt Londonban minden a feketék köré épül. Mert rengetegen vannak.
Ebben semmi rasszizmust nem akarok feltüntetni, egyszerűen csak leírom mit látok.
Az afrikaiak természetes haja, kócos, göndör, fekete, túl erős, kezelhetetlen.
Most olvastam egy cikket a hajosszabbitassal kapcsolatban, hogy melyik haj a legalkalmasabb erre.
Tehat. Az europai haj, aminek olyan jo hire van. Annak ellenere, hogy sok a szoke.
A Szoke haj genetikailag vekonyszalo, a dauerolt haj es a festett haj pedig teljesen
alkalmatlan a hajhosszabbitashoz. Marpedig az europai ritkan elegszik meg a sajat fejszorzetevel,
tehat nem ez a legjobb. Az afrikai haj, mint mr irtam, eselytelen erre, tul rovid, eros,
tul fekete es tul gondor. Nem is gondoltam, hogy ekkora kulonbsegek lehetnek a nemzetiseg hajmetszetei kozott.
A Kinai metszete kor alaku, ellenben az europaieval, es tul vastag, szoval azt le kell elobb vekonyitani,
hogy hozza kapcsolhassak egy masik hajhoz, ezt savas furdovel teszik, de ettol elveszti csillogasat.
Az indiai hajnak csak a kifesult csomos verziojarol ir, amiben annyi az erdekes, hogy egyes koreai
csoportoknak az a munkaja, hogy ezt a hajgubancot lesavazzak es kiegyenesitsek..
Es vegul a legkivalobb minosegu haj, megis az indiai haj lett, amit egy copfban vagnak le,
okeletesen hasonlo szerkezetu az europaiehoz, es mivel ok nem vagyynak szoke hajra,
hajuk tobbnyire vegyszermentes. Ezzel azt akartam kihozni, hogy szinte az osszes boltban
lehet kapni muhalyat. Es az osszes afrikai muhajat hord. A masodik ok, amiert azt gondolom,
hogy korejuk epul London. A ruhak. A meltartok az egekig meno szamozassal birnak,
100D 110D 120F meg meg kitudja mikkel. A nadragok nem am csipo nadragok,
nem a vekony derekra szantak oket, mind a koldokig ernek, es hajleszorito szereppuk van.
a Pulcsiknak is furcsa szabasa van. Hosszu ujju, de rovid a szara, pont a pocaknadraghoz illik. Ezt meg folytatom.
Megérkezett a kiscica. Csodaszép, olyan mint egy bagoly. Szerintem kicsit anya komplexusa van. Nem eszik egyedül, csak a kezembõl. De azért édes. Csak folyton letüsszent. Mikor elmegyünk dolgozni, berakunk egy kis zenét a cicának, hogy ne érezze magát egyedül. Kiváncsi vagyok mit csinál itthon.
Ma sokat gondolkodtam a jövõmrõl. Félek, hogy nem fogom megtalálni a nekem való férjet. 18 éves vagyok. A szüleim ekkor már a házasságon is túl voltak. És én? Én még egy évet sem voltam együtt senkivel. Félek, hogy kifutok az idõbõl. Mikor fogok szülni? Mikor házasodom? Itt vagyok Lodonban. Nem akarok külföldivel lenni. Szörnyû érzés belegondolni, hogy ha gyerekem születik esetleg nem egy lesz az anyanyelvünk. Nekem Magyara van szükségem. Nem hiszem hogy egy külföldi megtudná adni nekem azt a szeretetet, amit egy anyanyelvû férfi. Sokszor vagyok pl ideges nyelvi dolgok miatt, mert nem értem mit akar mondani, vagy õ nem ért engem. És ha a gyerekünk angolul beszél, velem magyarul, apjával meg námetül vagy litvánul? Nemtudom.. túl.. furcsa. És talán még várnék 5 évet, minden előtt, hogy jól ismerjem, de ahhoz lassan megkéne találnom az igazit. Merre vagy? Találkoztunk már? Magyarul beszélsz? Segíts kérlek és kezdj el te is keresni! Szükségem van rád, én készen állok.
Elköltöztem. Rajevval. Jobb ez így. Már õrület volt ami a másik házban ment. Itt nem is tudom kik laknak.
Pakisztániakat hallottam csak. Két nap múlva megyünk a kiscicáért, ma vettünk egy csomó mindent. A pénztárnál Raj akart fizetni, de úgy érzem én jobban szeretném a kiscicát mint õ, jobbnak éreztem ha ez az én költségem.
Ma kiderült, miután mindent megvettünk, hogy nem tarthatunk állatot olyan lakásban ami úgymond megosztott másokkal.
Mert egy házon belül több lakás van. Külön lakás kell. Úgyhogy most keresünk másikat. Pedig ide szépen berendezkedtem és szeretem is.
Ma kitakarítottam a házat, elõkészítettem mindent a cicának. A neve Philipp. Vicces. Teljesen szétszort voltam ma.
Itthon hagytam a munkaruhám, cipõm, vennem kellett egy másik cipõt, meg egyfehér pólót. Hát nem örültek, de megesik az ilyen. Munka után hazajöttünk, kinyitom az ajtót, látom púpos az ágy. Nanee, ez az amire gondolok? Nemhiszem el, mikor felhajtom a takarót egy óriási Teddy!! Enyém lett az utolsó elõtti Mackó! Imádom, kitudnék ugrani a világból, amilyen hülye feje van, el sem hiszem és milyen puha és eszméleten óriási, akkora mint én, szélesebb nálam, el sem hiszem!! Ez egy gyönyörű pillanat.
Mikor bementem a fürdõszobába, vért találtam a padlón. Héj Raj! Mi ez? Nem tudja. én nem lehettem, mert nem vérzek, és mielõtt elmentem dolgozni,
kitakarítottam a fürdõszobát, és vizes volt, a vér pedig hibátlan körcseppekben volt a padlón. Ijesztõ.
Kiderült, hogy Genaiaseé volt, aki berakta Teddyt az ágyba. Munkatársunk, Õ is itt lakik és õ is Indiai.
Mikor kibontotta, elvágta az ujját. Mér nem takarította el?
Néha a vevõk játszanak az idegeimmel. Sok fekete nõ például teljesen hülyének néz ha nem értem õket elsõre,
vagy õk nem értenek engem. Az eszüke sem jut, hogy esetleg nem angol vagyok, á nem. Dolgozom, akkor tudjak perfektül beszélni. És nem értem miért sajnálják annyira a pénzt, ha én a minimál béremmel elégedett vagyok, õk nyavajognak hogy adjam egy fonttal olcsóbban és rám mérgesek ha valami drága. Mintha nekem fizetnének és én akarnék tõlük többet és többet elvenni. Mondjuk amit ma láttam az durva. mi egy fontért rendeljük a parfümöt és hatért adjuk el. Az azért nem kis bevétel. Ha ideges vagyok, megszagolok pár parfümöt és megnyugszom. Najó.
Nem pár parfümöt. Ha megszagolom azt a parfümöt amit Rajeev használ megnyugszom. Nem azért mert szeretem (talán azért)
Hanem mert annyira harmonikus vagyok a közelében. Ha meglátom, megnyugszom, ha érzem az illatát, higgadt vagyok.
Különös ember. Mellette tényleg önmagam vagyok, annak ellenére, hogy nem a saját nyelvemen beszélek vele és õ se velem.
Néha csak sétálunk egymás mellett és akkor beszélünk ha valamit ténylegközölni szeretnénk a másikkal.
nincsenek fölösleges fecsegések, a kínos csend miatt. Eleinte furcsa volt, de mostmár ez a normális.
Nem csak a hangunkkal beszélünk. Sokszor kitalálja mire gondolok, mire vágyom, anélkül hogy mondanám.
Szimplán a testtartásom, a tekintetem árulja el. Igen. Sokszor úgy érzem beszélnek a szemeink, a kezeink,
a szívünk egymással.
Õ mindennap imádkozik, de nem tartom ezt rossznak, sokan annak tartják a vallásoskat, de õ olyan természetesen csinálja. Nem mániákusan divatból, hogy mindenki tudja hogy igen, én keresztény vagyok, hanem magában, belül éli meg. Fürdés után beáll az ablak elé a napfénybe, behunyja szemeit, vesz egy nagy levegõt, és az arca egyre nyugodtabb és kifejezõbb lesz. Ma reggel megöleltem miközben ezt csinálta, kinyitotta a szemeit, rám mosojgott, mondta hogy csináljuk együtt. Én nem imádkoztam, de ölelve maradtunk és hallottam hogy mormol valamit az anyanyelvén. Megkérdezett: Megáldhatlak? Mondom persze. Nemtudom mit csinál az, akit éppen megáldanak, én becsuktam a szemeim és próbáltam kitalálni vajon mivel áld meg. Szép kapcsolat a miénk. Nem vagyunk együtt, kimondva, de belül mindketten közel érezzük a másikat. Elsõ nap mikor mentem hozzá, egy üveg vízzel aludtam, mert hozzá szoktam, hogy átölelek valamit. Következõ alkalommal mikor mentem, volt két plüss az ágyán. Honnan van? Kérdeztem. Azt mondta egyiket egy volt kollégájától kapta, a másikat meg már nem emlékszem. Elõször kicsit irritált, de végül velük aludtam. Közel a gyógyszertárhoz van egy bolt, ahol van 5 óriás Teddy. Bárcsak lenne egy óriás Teddym. A nõvérem egyszer kapott egy nagy sötétbarna puha mackót. Én is mindig akartam egyet. De soha nem vett nekem senki. Ha meg én veszek magamnak az nem az igazi. Mindennap elsétálok a bolt mellett és nézem, hogy fogynak a Teddyk. Már csak kettõt láttam tegnap, ma reggel meg csak egyet. Teddy...