Ma bementem Pestre. Elsődleges célomként azért, hogy végre rendesen haladjak a könyvvel, amit olvasok. (Emily bronte-Üvöltő szelek) Mert ha itthon vagyok, és leülök valahova, ezernyi más dolog vonja el a figyelmem. De utazás közben, valahogy tökéletesen tudok koncentrálni. Jó érzés, hogy nem vagyok egyedül, de közben mégis magamban vagyok. Ha meg itthon olvasok, akkor szimplán egyedül vagyok magamban. De ez sok minden mással is így van. Ha társaságban tanulsz az is hatékonyabb, ha konditeremben edzel és nem otthon az is ad egy löketet, ha többen táncolnak te is szívesebben kezded el. Szóval nem is fontos, hogy együtt csináljátok amit csináltok, csak legyenek körülötted emberek. Hazafelé vonattal jöttem és mielőtt leszálltam volna, egy részeges hajléktalannak tűnő férfi aki most elég józannak tűnt, megkérdezte, hogy:
-Elnézést hölgyem, nem tudja merre van a 'toálett'?
Először megdöbbenten álltam vagy két másodpercig, mire megszólaltam és mutattam merre van, végül leszálltam és oda köszöntünk egymásnak, hogy Viszlát! Ő volt a legudvariasabb velem, amióta itthon vagyok. Mosolygott is közben és nem is értem mért nem minden ember ilyen. Valószínűleg azért kérdezte egyébként, mert bliccel, mert mondott valamit ehhez kapcsolódóan, de az most másodlagos. Sokkal könnyedebb és természetesebb beszélgetés volt ez kettőnk között, mint pl az ami a legnépszerűbb mostanában,
1.ha idősebb nálam, akkor az a: Kezit csókolom fiatal asszony, üljön le kérem, közben a mosoly amiben a szem megvető pillantásokat tesz, és láthatóan tarja azt a két lépés távolságot kettőnk között, de amit eljátszik, az kedves és udvarias, de egyértelműen csak felvett szerep.
2.A már régóta ismerlek, letegezlek ugyancsak ultra barátságos stílus, de a végén mindig elmarad a valós érdeklődés, azaz telefonszám csere, vagy hogy hosszabb cseverészés alakuljon ki a dologból, ugyanúgy ez is csak egy felvett szerep.
Olyan frusztráltak vagyunk, ha idegenekkel találkozunk, úgy érezzük másnak kell lennünk, mint amilyen kedélyállapotban éppen vagyunk, mert ha nem azt látja, hogy barátságos vagyok akkor biztos gorombának tart, elvesztem az állásom, vagy azt hiszi vele van bajom. De ha nem így lenne akkor tényleg mindenki úgy menne ki a Boltból, hogy Láttad ezt a sopánkodó/bunkó nőt? Ide nem is jövök többet. Szóval ennek lehet, hogy így kell lennie, csak olyan soknak érzem. Legyen nyitott és barátságos az ember persze, de nem kell átesni a ló túlm felére, és már-már egy gúnyos ijesztő vigyorgó, de gyűlölködő kedves, de nem igazán barátságos szerepet felöltenünk, ami az energiánk nagy részét is biztos elnyeli. Csak lazán és pozitívan...