Eltelt majdnem két hónap. Május elején, azaz két hét múlva haza látogatok. 4hónapra. Hiányzik a nyár, meg kicsit jól esne lazítani. Ahogy eggyre közeledik, egyre inkább azon gondolkodom, mit hagyok itt. Mikor kijöttem, otthagytam a barátom, a barátaim, a családom. Lényegében mindent. Most mit hagyok itt? Igazából nem érzem így. Vissza fogok jönni, az itteni barátaim végülis magyarok, szóval ha nem is most, de valamikor biztos találkozom még velük. Barátom nincs, Tomival nem tartott túl sokáig, mondhatjuk igaza volt.. Kölcsönös ugródeszkák voltunk egymásnak, és felnyitottam előtte London szemét, ő meg segített kilábalni a Rajeevos helyzetből. Jajj. A macskám hagyom itt. Igen, őt féltem. Meg azt, hogy egyedül éljek. Kicsit vissza csöppenek majd a gyerek szerepébe. Megint gondoskodnak majd rólam, nem nekem kell mindig főzni, nem leszek ennyit egyedül, és napi szinten beszélek majd a családommal. Kiváncsi vagyok mit vesznek majd észre, mennyit és miben változtam? Én látom saját magamon, hogy ez az egy év hogyan formált. Azt látom, hogy jól bánok a pénzzel. Meglepően. Bár én mindig is spórolós voltam. És az emberek? Hát egy jó nagy adag magabiztossági löketet kaptam. Eszméletlen nagyot. Szinte látható, hogy egy éve még kétségekkel beszéltem idegenekkel, idegen felnőtekkel, de most látom, hogy én is egy vagyok közülük, és szinte kinevetem magam a régi fusztrációim miatt. Nem úgy értem, hogy felnőtt vagyok. Még bőven nem akarok. És ez az a mentalitás amiben a legnagyobb, úgymond Pál fordulatot vettem. Eddig minnél gyorsabban felakartam nőni, családot akartam és izgultam, hogy sosem találom meg a "legtökéletesebb férjet". Most meg hirtelen megijeszt ez az egész és félek, hogy nem lesz elég időm mindarra, ami még előttem áll. Még utazgatni akarok, még vagy 10,000 embert megakarok ismerni, bulizni akarok, dolgozni, költözni, felakarom fedezni magam és a körülöttem lévő világot annyira, amennyire csak lehet. Ilyenkor mindig azért eszembe jut a biológia, mert lehet hogy idegennek hangzik, de az életcélom azért még mindig abban látom, hogy tökéletesen egészséges gyerekeket szüljek. Ez csak olyan belső gondolat. Ha ezt egy férfi olvassa, ez egyenesen ilyesztőnek hangozhat. De ha egy nő, akkor szerintem érteni fogja mi ez a furcsa hang, ami azt sugallja: Légy anya. Lehet ez még az állati világból maradt fent ösztönként. Szóval ilyenkor eszembe jut, hogy egy nő 19-25 éves korban a legtermékenyebb, akkor a legegészségesebb és akkor a legkisebb az esélye, bármiféle komplikációnak. Régen ezen izgultam, hogy ha húszon akárhány évesen családot szeretnék, akkor ideje lenne megtalálni azt akitől. De most erre gondolni. Idegennek látom. Nem akarok családot. Még jó sokáig. Kalandozó akarok lenni, világot látni, barátokat szerezni, kiteljesíteni a hobbijaimat, őszintén még az sem nagyon izgat, hogy mit fogok dolgozni. Én azon az elven vagyok, hogy nem azért élek, hogy dolgozzam, hanem azért dolgozom, hogy éljek. Ezenkívül nem izgat. Nincs meg bennem a feltörekvés vágy. Megelégszem egy normál munkával, normál fizetéssel. Tovább tanulásnak meg a mostani magyarországi politikai helyzetben, nem látom értelmét. Más országban életem végéig viszont nem akarok lakni. Egyetem meg végül is minden esetben fizetős. Lényegtelen, hogy most 19 évesen kezdem el, vagy mondjuk 30 évesen. Ha egyáltalán szükségem lesz rá. Mert a papír az papír. sok más munka van, amihez nem egyetem kell. És nem gondolom, hogy akinek diplomája van, bármivel is többet érne, mint akinek nem. Sok szakmát nem is tanítanak egyetemen. De ha mégis mennék, most már biztos, hogy állatorvos szeretnék lenni. De nem most. Most csak nyitva tartom a szemem, és elkezdem magamba szívni a világot. Csak még utolsó gondolatnak eszembe jutott, az, hogy angolul enyhe túlzással, de már folyékonyan beszélek, olyan hihetetlen érzés. Mintha eddig nyelvemből adódva megismerhettem volna 10 millió embert, mostmár megismerhetetek 100 milliókat. És a nyelv is megváltoztatott, de erről majd legközelebb.