Újjonnal falom a könyveket. Amióta itthon vagyok, a 8.könyvet kezdem. De még mielőtt vissza megyek 3 at mindenképp elakarok olvasni, de már csak 12 napom van, úgyhogy bele kell húzzak. 
Elkezdtem összeválogatni pár dolgot amit kiviszek. Ahogy múltkor is írtam én mindent megtartottam ami kicsit is megfogott, de most belátom, hogy a kozmetikai dolgokat tárolni felesleges, mert egy-két éven belül elkezdenek romlani, változik az illatuk és az állaguk is, szóval csak azt tartom meg amit kiviszek, a maradékot meg elajándékozom.  Ruhákon is gondolkoztam, hogy mi legyen a sorsuk, de azokat mikor haza jöttem kiszortíroztam, ami meg megmaradt, azt meghagyom arra, mikor haza jövök látogatóba. Szerintem már sosem fogok itt élni. Maximum akkor, ha kihasználva a kormány adta lehetőséget, 1-2 éven belül haza jövök elvégezni egy OKJ-s tanfolyamot. Nem tudom pontosan, de talán 23 éves korig ingyenes. Aztán vissza mennék külföldre, de azzal a papírral indíthatok akár kis saját vállalkozást. A tervek és lehetőségek megint özönlenek a fejembe, úgyhogy lépésről lépésre fogok haladni, különben a nagy káoszban leteszek mindenről. Elsőként nyelvvizsgát akarok. A legfelsőbb fokon ami létezik. 

Jól esett azért ez a 4 hónap semmit tevés. Hosszabb volt, mint bármely nyári szünet. Sosem csináltam ennyi ideig azt, amit csak akarok. Élveztem. Sok időt voltam egyedül és így közelebb kerültem magamhoz, értékesebbnek érzem magam. Persze társasággal is sokat voltam és igaz a mondás, mosolyogj és az emberek vissza mosolyognak rád! Életem legjobb nyara volt. Hiányozni fog többek között Ildi, akivel a barátságunk nagyon viccesen kezdődött. Ötödikben évfolyam társam volt, oda jött hozzám egyik szünetben, hogy kölcsön adnám e neki a cípőmet tesi órára, mert ő nem hozott, és 1-est kap ha nincs cipője. Nem beszéltünk ez előtt, csak ismertük egymás nevét, de mondom oké, suli után a kapuban vissza adja. Várok-várok, Ildi sehol, hazamegyek. Másnap megkeresem, kérdem,
-Hol a cipőm? 
-Jaaj, baszki elfelejtettem (őt mindig olyan vadnak tartottam, sokat beszélt csúnyán és rossz híre volt)
-Okés, de akkor holnap hozd!
Ez a párbeszéd még vagy 5 ször megismétlődött, mire végül mondta, menjek fel vele suli után hozzá és oda adja. Így lett, kiderült, hogy egy utcával feljebb lakik, mint én, végül annyira belemerültünk valamibe, hogy a cipő ott maradt. Ez után átmentem hozzá már nem csak a cipő miatt is, ami végül sosem került vissza hozzám.

Ez nyolc éve volt. Most is sokat találkozunk és azt mondta, majd ha egyszer megházasodik (amit ő bármelyik percben akarna, 5 éves kapcsolatával) én leszek a tanuja. Ilyen részletekről én még sosem gondolkodtam. De jól esik. Lesz egy hivatalos papír, amivel a nevem az életéhez kötik. Nászajándéknak meg kap tőlem egy tornacipőt.