Egyik nap, mikor munkából jöttem hazafelé, Magyarországról gondolkodtam.
Ha rá gondolok, egy kedves meleg ölelõ sárga családtagot érzek. Minnél többet vagyok itt,
annál jobban érzem, hogy szeretem. Azért vannak negatív dolgok amik viszont itt
jobban mûködnek. Például ha otthon csinos vagyok az utcán és valakinek tetszem így reagál:
Héy cicaaba nincs kedved cumizni? Itt megmég a legijesztõbb fekete bandák is az mondják,
waow, beautyfull angel. Azért mégiscsak más érzés. Ribancnak vagy angyalnak érzed e magad.
Most nyár végén, minden évben otthon van az országos amerikai autós fesztivál,
ahova eddig minden évben elmentünk a családdal. Apu, Betti (nõvérem), Évi
(apukám felesége) és én. Most jutott csak eszembe, hogy én ebbõl idén kimaradok.
Nem akarok kimaradni. Színem is fakó, mert itt csak ritkán sü ta nap, haza akarok menni.
Élvezni a nyarat, a bulit, megölelni a családom, meglepni a barátaim. Csak egy hétre.
Még csak egy napja vagyok kint, de ha visszagondolok, kiket, miket hagytam magam mögött,
azért valljuk be. Hiányoznak. Említettem ezt a dolgot apunak,
Holnap meglátom elengednének e a munkából, ha igen akkor máris foglaljuk a repülõjegyet.
Neki is nagyon hiányzom. Mióta hozzánk költözött Évi, és a két fia, sokkal érzelmesebb és
jobban ki is mutatja. Szeretem hogy ilyen lett.