Túl vagyok az elsõ napon. Egy orosz nõ tantott be a munkára. Fárasztó, izzadok, nehéz csinálni.
A kaját nem ismerem fel, 4 féle valami van, egy sárga trutyi, egy naracs darabokkal valami virsliszerû dolog aminek kenyér íze van, meg száraz bacon.
Körülöttem románok és oroszok vannak, elvétve egy két magyarral. Van egy nõ, aki mindent fordít. Legalábbis megpróbál. Nemtudom honnan tudhat angolul, nem perfect a fordítása és eddig csak 5 ször mondtam neki,
hogy köszönöm én beszélem a nyelvet, rá se hederít, csak fordít. Hazafelé eltévedtem, rosz buszra szálltam,
de egy érdekes embert ismertem meg. Egy költõt, aki elmondása szerint arról akar írni, ahogy átfutottam a veszélyes úttesten. Megihlettem. Latin amerikai alacsony kövér emberke. Mikor hazaértem titkon vártam, hogy itthon legyen egy bizonyos ember.
Egész nap eszemben volt. Valami megfogott benne, még csak egyszer láttam, netán kétszer, nem beszéltünk, de a mosolya, a magassága, a szemei, az, hogy borostás az arca, dús szemöldökkel és széles álkapccsal, elképesztõ. Norbinak hívják.
Izgatottan állok az ajtó elõtt, benyitok, 2 szobával arrébról hirtelen rámnéz, hangosan felém köszön:
-Szia! Végre itthon vagy! Rád vártunk! Na milyen volt az elsõ napod?
-hirtelen azt sem tudom válaszoljak e vagy rohanjak fel átöltözni. Elvégre egésznap takarítottam,
úgyhogy tiszta mocsok lehetek, ráadásul full fekete igénytelen ruhában.
-Mingyárt mesélek!
Az átöltözés mellett döntöttem. Felszaladtam, lefürdötem, átöltöztem, de vagy 3 szor,mire megtaláltam azt a ruhát ami csinos de mégis úgy tûnik, mintha pont ezt vettem volna ki a szekrényembõl. Lemegyek. Úgy érzem talán feltûnõen csinos lettem. Már nincs visszaút.
Belépek a szobába, egy barátjával ülnek ketten, akit még nem láttam. Sajnos most nem tudok rá figyelni,
mert ez a srác minden figyelmem elvonja. Mikor beléptem, elhalt a beszélgetés, köszönök nekik,
konkrétan megakadt a szavuk mindkettejüknek. Igen! Elértem a várt hatást! Le van tõlem sokkolódva. Kiülök hozzájuk.
-Írtam neked sms-t, mert már egész nap vártalak!-mondja a srác
-Én azt hittem dolgozol.
Amúgy meg nem vettem észre (és tényleg nem, pedig hogy oda lettem volna)
ezekszerint nem csak az én fejemben mászkált egész nap, hanem én is az övében.
Hát ez fantasztikus!! Izgulok. Izgulok. A beszélgetés kedvesen sikerült, a barátja, Török is jó fej.
Enyhén izzott a tekintetünk, ha egymásra néztünk Norbival. Este csaptunk egy kis partit.
A második sörtõl már tagathatatlanok voltak minkettõnk gondolatai. Most beszélhetek vele elõször. Kedvelem. Ilyenkor nekem kell erõsnek lennem, hisz ilyenkor a Fiú elkezd nyomulni, a lány meg szép finoman vissza utasítgatja. Csak tudni kell hol a határ. Az a baj, hogy sokszor a fiuk ezt tényleg visszautasításnak veszik és nem látják a dologban a játékot.
Hogy egyszerre kellesz is, de azért nem kaphasz meg akkor amikor te akarod.
Majd a tiéd leszek akkor, ha már annyira akarod, hogy repesdsz a vágytól és már túl vagyunk legalább 2 komolyabb mély beszélgetésen.
Nem buli. 18 éves kor felett, már nem csak egy játék a járás fogalma. Itt már akár családról is lehet szó. 
Életed egy megatározó idõszakáról. Jó lehet hogy nagy szavaknak hangzik egy "épphogy felnőttől"de én így gondolom. Fiatalabb korban azért könnyebb felejteni. Ott még nincs valódi kötõdés.
Inkább barátokat keresünk, mint partnert. Sikerült fél2 ig fenttartania, cserébe én reggel 6 kor felkeltettem.
Beszélgettünk. Szóba jött, van e barátom. Elmondtam, hogy van. Kiakadt. Bár õ még részeg volt,
mert jóval tovább fentmaradt mint én. Furcsa ez így. Mintha két külön világ és külön élet lenne a kettõ.
Ott van Magyarország, amirõl meleg kedvesség jut eszembe, ott van Olivér, a barátom, a barátaim, otthon kapok ennit, nem kell dolgozzak, ismerek mindenkit. Ez meg a töves ellentétje. Hideg van, senkit, de tényleg senkit nem ismerek.
Teljesen egyedül jöttem ki és a 0-ról kezdtem. Itt dolgoznom kell, eltartani magam, egyedül intéznem a dolgaim,
és ami itt történik, az olyan mintha nem velem történne. Mintha átkerültem volna hirtelen valaki más életébe,
én pedig ugyanúgy tölteném a nyaramat Magyarországon a barátaimmal. Úgyhogy ha itt vagyok és nem gondolok vissza, akkor Olivér e világomon kívülre esik, és elhalványul amellett, hogy itt mennyi izgalom és mennyi érdekes ember van.
Nemtudom mi lenne a helyes.