Elérkezett az idő. Lassan utazom. Életemben először. Jó, nem pont először, hisz Bécsben már 3 szor is voltam, de mindháromszor csak csoportosan pár órára, télen az adventi vásárba. Először teljesen bevoltam zsongva. Ahogy láttam az idegen természetet, amiről ha egy képet látok, összetéveszthető Budapesttel, de a tudat, hogy ez amióta él és itt van, azóta Ausztria légkörében fejlődik, létezik. Csodálatos érzés volt. Amikor ennyi "furcsa" nyelven beszélő embert látok egy helyen. A nyelv határozza meg a gondolkodást. és ők mind-mind másképp gondolkoznak mint én, mint mi. Fantasztikus. Kutyák, akik németül ugatnak. Ha kivinném Gerzsont a snauszerünk vagy Lizit a törpe németjuhászunk, akkor vajon nem értenék egymást a kintiekkel? Bizarr. Sajnos a többieket ennyire nem nyűgözte le semmi. Először a barátaim veszekedtek, második alkalommal a barátom a szüleivel, harmadjára pedig nővérem a barátjával. Vonzom a bajt ezek szerint. 
                                                ********************
De a mostani utazásra egyedül megyek. Egyedül fogok lakni és egyedül gondoskodom magamról. Új élet. Mikor eldöntöttem, hogy kiszeretnék menni, úgy gondoltam nincs semmi amit itt hagyok. Mert nincs semmim. Azóta, mint a villámcsapás, fontos lettem barátaimnak, lett egy romantikus félénk de férfias barátom. A családomban is történt egy két változás. Titkos házasság, 89óta lappangó szerencse, kiscica. Bár ez eltörpül a másik kettő mellett, de őt is furcsa lesz itt hagyni.